Üdv a Páholyban!


A wiziq.com végre eldöntötte helyettem, hogy mit kezdjek azzal a bizonytalansággal, amit az elkényeztető szolgáltatása okozott eddig.

Mióta az érdeklődők (többsége) tudja, hogy az online tájékoztatókat utólag, felvételről is meg lehet hallgatni, a növekvő meghívó igénylés ellenére egyre kevesebb résztvevő volt.

Ez egyértelműen az én hibám, hiszen arra adtam lehetőséget, hogy elodázd a tájékoztatók meghallgatását, ami köztudott, hogy a végleges lemaradás felé sodorhat.

Ennek vége, mert a webkonferencia szolgáltatója már nem tárolja a felvételeket, aminek én külön örülök.

Nem mintha szeretném önmagamat folyton ismételgetni, mint a pereces papagája, de egy félbe hagyott, vagy "beletekerős" módszerrel megnézett előadásnál már az is jobb, ha moziba mégy.

Az ismétlést azonban most az egyszer nem úszhatom meg, hiszen a jóhiszeműen halogatókkal tolnék ki első sorban.

A TIENS és az online Közösségi oldalak c. előadást megismétlem, újabb információkkal!

Mikor? - Rajtad is múlik, mert most hozzád is igazodom.
Töltsd ki a GYORSÍTÓSÁV űrlapját , válaszd az online bemutatót, és egy alkalmas időpontot írj be.

Javasolt időpontok:
- Hétköznap 18-22 óra között
- Hétvége: 9-11 óra, illetve 15-18 óra között

Szavazz a következő időpontra itt hozzászólásban, vagy töltsd ki az alábbi űrlapot: tiensbazis.com/gyorsitosav

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

ok

igen 21h-kor

Kedden este 21:00-kor replay

Kedden este 21:00-kor replay :)

admin

Fehérné Mádai Csilla képe

Igyekszem én is este 9-re

Igyekszem én is este 9-re hazaérni.

Fehérné Mádai Csilla

igen

Hétköznap 21 -22 óra megfelel

konf

A hétköznap 21 és 22 óra közötti időszak tűnik a legjobbnak.