Bejelentkezés

TIENS Online Bázis

Kína első számú egészségmegőrző rendszerének online népszerűsítéséhez területi vezetőket keresünk!

A kínai kormány engedélyével a TIENS cég megszerezte az ősi császári recepteket. Most ezt kínálja fel Európának is.

2002 óta az ENSZ hivatalos beszállítója lett, így a WHO ajánlásával is rendelkezik.

A cég elnöke (Li Ji Youan) tagja az ENSZ egyes bizottságainak, valamint tiszteletbeli tagja a Kínai Orvosi Szövetségnek.

 

 

A keleti egészség-megőrzési kultúra 5000 éves titkát birtokolhatod Te is a termékekkel, és a Bázis nyújtotta profi online üzleti lehetőség kihasználásával. A folyamatosan bővülő termékkörök több hálózat helyett egy hálózatba, a TIENS-be tömöríti majd a fogyasztókat.

Tervek, engedélyek

  • 2010-ben kezdik meg Magyarországon a Kelet-Európát ellátó gyár építését, amelyre kormányközi szerződés is született.
  • A szigorú európai szabályoknak is megfelelő gyártási technológiát a BOSCH gépek is garantálják. 
  • A termékek forgalmazásához szükséges engedélyek már most megvannak Magyarországon, Romániában és Szlovákiában is.
  • A Banner Store üzletek megnyitásával pedig elfoglalja meghatározó helyét a TIENS cég Európában is.


A feltételek adottak, az elérhető jutalékszint pazar, 20-43%. Ráadásul jogdíjas jövedelemre, nagy értékű ajándékokra, és ingyenes utazásokra is szert tehetsz.

Ehhez azonban Neked kell lefedned a még üresen hagyott helyeket!

 

Lehetsz vállalkozó vagy magánszemély, azonnal kezdheted, mert az Online Bázis munkaeszköz is egyben!

Internetes módszerekkel is dolgozhatsz a kockázatmentes, online előregisztráció után.

Azaz bátortalan telefonálgatás és folyamatos bemutatók szervezése nélkül is építheted saját kis vállalkozásodat.

 

Mit nyújt az Online Bázis?

  1. A partnerprogramunk használatával sajátodként hirdetheted a weboldalt.
  2. Minden érdeklődőt, aki az ajánlásodra regisztrál automatikus üzenetek tájékoztatják.
  3. Azonnali és teljes körű tájékoztatást ad helyetted az új regisztrálóknak.
  4. Részese lehetsz több online projektnek is.

Mi a Te feladatod?

  1. A Bázis útmutatásai alapján ajánld a weboldalaidat.
  2. Alkalmazd az online képzéseinken tanult módszereket az érdeklődőkkel való kapcsolattartásra.
  3. Vegyél részt a képzéseinken, hogy elérd a vezetői szinteket.

Teljes körű tájékoztatónkat nézd meg az ingyenes regisztráció után.

Regisztrálok!


2010. a Tigris és a TIENS éve lesz … nem csak Kínában

Nagyon vártuk, hogy eljöjjön végre ez az év, hiszen 2010. az igazi áttörés és népszerűség éve lesz számunkra.

„A Tigris éve drámai fordulatokat hoz, az események váratlan hirtelenséggel követik egymást.
A nagy lehetőségek ideje következik.
Lesznek, akik képesek megragadni a pillanatot, míg másokat kellemetlenül érint majd a dolgok alakulása…„

Te hogyan várod az új év megszorításait?

Tovább hagyod, hogy nyomorgasson a krízis, vagy kibújsz végre az ördögi körből?

A kínai nyelv két szóval írja le a krízis kifejezést. Az első fele a válságra a második a lehetőségre utal.

Minden krízis helyzet magában hordozza egy teljesen új és jó megoldás lehetőségét.
Most is egy ilyen nagyvonalú és 100%-ig megbízható lehetőség áll előtted, és ha nem vagy lusta tanulni és dolgozni, akkor év végére már Téged sem aggaszt a globális gazdasági válság.

Regisztrálj itt!

 


Ingyenes, kockázatmentes, érdekes!


Milliós értékű online üzlet


Online munka egy ~3 millió Ft-ot érő online Bázissal, s ráadásnak a kínai medicina titka is a tiéd. Hogyan lehetséges?

Regisztrálj a TIENS Bázison, és megtudod!

-- > Regisztrálok! < --

A tiensbazis.com értéke jelenleg 1,92 Millió 2,82 Millió Ft

/A bizinformation.org független weboldal adatai szerint./

TIENS Bázis a iuste.biz - Tisztességes vállalkozás mozgalom pártoló tagja

Rólunk mondták

"Összegezve, magam is látom és tapasztalom a Tiensbazis.com szükségességét és hasznát, köszönöm, hogy foglalkozol vele, és ezen keresztül értelmszerűen velünk is."

***

"Nagyon örülök, hogy ráakadtam erre az oldalra, és lehetőségem volt azonnal végignézni a web-konferenciát."

***

"Megnéztem a bemutatót,ami tetszett és érthető volt. Nem csak az üzleti oldala fogott meg,hanem a bemutatott termékek is amelynek egy részét ki fogom próbálni."

Az említett bemutatót regisztráció után azonnal letöltheted.

Regisztrációhoz kattints ide