Videókonferencia
A cikkhez semmit sem kell hozzáfűzni, magáért beszél.
"- Mennyi maradt benned mostanra a vidéki fiúból?
- Az életben maradási küzdelmemet minden bizonnyal vidékről hoztam. A szüleimtől azt láttam, hogy erőn felül dolgoztak, és mindig minden körülmény között feltalálták magukat. Én is ezt tettem.
A munka szeretetét nyilván tőlük örököltem. Amikor már Pesten élve Encivel kilógott a nadrágból a fenekünk, s a kislányunk is ott volt, kitaláltuk, hogy elkezdtünk angrózni. Pulóverekkel és farmerokkal kereskedtünk.
Gigit elvittük bölcsődébe, ezután elkezdtünk butikokba rohangálni, próbáltuk eladogatni a ruhákat, majd mindketten rohantunk próbálni.
-Ebből legalább volt pénzetek?
- Volt, de a következő karácsonykor elúszott.
De a Sors, vagy a Jóisten aztán mindig ad valamit. Majd el is vesz. Nem hagy minket Encivel elpuhulni. Hála istennek ma már nincsenek napi filléres gondjaink. De látjuk, hogy mi folyik körülöttünk a világban, s ez arra késztet bennünket, hogy folyamatosan megoldásokat keressünk az életünkre. Tudjuk, hogy semmiképpen sem szabad egyetlen dologra feltenni az életünket. Nézd, van egy húszéves lányunk, és egy hétéves kisfiunk. A lányunk vélhetően még sok éven keresztül tanulással tölti majd az idejét, tehát nem tudja magát eltartani. De a hétéves kölyök egész biztos, hogy még sokáig a támogatásunkra szorul. Manapság, amikor pillanatonként változnak helyzetek, akkor mindenképpen arra kell törekednünk, hogy nem több, hanem sok lábon álljunk.
- Jászberényben, a szülői házban, a nagy szegénységben mi hiányzott neked a leginkább?
- Semmi.
- Nem szerettél volna kazettás magnót, vagy szuper biciklit?
- Például nagyon szerettem volna váltós biciklit. Az akkor óriási dolog volt. Manapság látom, hogy alig tizenéves gyerekek több százezres kerékpárral tekeregnek.
A váltós bicikli akkor pontosan 1330 forintba került. Persze nem tudták megvenni a szüleim. De mondták, hogy jön a húsvét, és a locsolkodási pénzből vegyünk kisbárányt. Ha én egész tavasszal és nyáron legeltetem a bárányt és vigyázok rá, akkor ősszel, a szüret idején jó áron el tudjuk adni az állatot, és annak az árát eltehetjük. Ha nem is egy, de két szezon árából összejöhet a bicikli. Így is lett. Locsolkodáskor összegyűlt a pénz, megvettük a bárányt. Ősszel elment. A következő locsolkodási pénzből már négy bárányt is vehettünk, s amikor ősszel ezeket is értékesítettük, már volt pénz biciklire. Azt hiszed, akkor azt éreztem, hogy baj van? Végig magam előtt láttam a biciklit. És a bárányokat, amint nőnek. S közben megtanultam, hogy felelősséggel tartozom a dolgaimért.
- Több volt a pályádon a jó, mint a rossz?
- Persze, abszolút ajándéknak tekintem azt a pályát.
-Amit bárkinek jó szívvel oda is ajándékoznál?
- Igen. És tudod miért? Mert pontosan tudom, hogy én ebből épültem, folyamatosan gazdagodtam. Mert nem voltam hajlandó akár egy kudarcot is csak kudarcnak tekinteni. Hanem pontosan tudom, hogy azt sem szabad eldobni, mert mindenből tanulni kell. Nem csak lehet, kell. A fiammal voltunk múlt hétvégén egy sakkversenyen. És amikor mattot kapott, nagyon lelombozódott. Miközben várt egy következő partira, beszélgettünk. Mondtam neki, hogy soha ne veszítse el annyira a kedvét, amikor egy vesztes meccsben van, hogy ne tudjon arra figyelni, a másik mit művel éppen. Mert ez is alkalom arra, hogy tanuljon tőle. Lehet, hogy az érmet ezen a versenyen nem az én nyakamba akasztják, de mindenképp gazdagabban kell hazamennem egy versenyről."
Rékasi Károly és felesége, Détár Enikő élettörténetéről készült riportot teljes egészében ITT olvashatja el.
